|
![]() |
ITT A VAKOND VÁGTA
MATEMATIKA CSAPATVERSENY |
Az 1. osztályosok levelezős fordulóinak végeredményét láthatjátok.
A HÁROM FORDULÓ ALAPJÁN
ÖSSZESEN 300 PONTOT LEHETT ELÉRNI MAXIMUM.Minden résztvevő CSAPAT iskoláját tájékoztattuk postai úton az EREDMÉNYEKRŐL illetve a közelgő DÖNTŐ részleteiről.
A CITROMSÁRGA SZÍNNEL jelölt csapatok jutottak be a döntőbe, amely
2010. május 18-19 -én kerül megrendezésre
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdőn, a Kis Vakond Gyermek – és Ifjúsági Szaktáborban.Szeretettel várjuk kérdéseiteket: info@kisvakond.hu
Barátsággal: Kis Vakond © és a stáb
Helyezés Összes pont Csapat neve Település Felkészítő tanár Iskola Csapattagok neve DÖNTŐS 300 Mini manók csapata Domony Csabák EnikőNNÁI Koren István Tagiskola Kmety Vivien, Sághy Eszter, Somoskői Ádám, Pető Bálint, Adi Endre, Balogh Márk DÖNTŐS 299 Aranyos Budapest Nyék AnikóErkel Ferenc Általános Iskola Mándoki Máté, Jávori Miklós, Derényi Róbert, Franca Dávid, Czermann Olivér, Berek András DÖNTŐS 299 Okos törpök Törökbálint Elekné Morvai BernadettBálint Márton Általános - és Középiskola Ambrus Vivien, Demeter Dalma, Hervay Bence, Nagy Máté Dániel, Paczolay-Nagy Lili, Virág Gergő DÖNTŐS 298 Gumimacik Hajdúhadház Dr. Kaducsokné Szűcs ÉvaBocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Vadász Andrea, Vadász Vivien, Balogh Imre, Fekete Balázs, Dancsi Dóra, Dulovics Klaudia Boglárka DÖNTŐS 298 Hupikék törpikék Hajdúhadház Dr. Kaducsokné Szűcs ÉvaBocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Ari András, Fehér Ibolya, Dózsák Boglárka, Sebestyén Roland, Balogh László, Bartha Dorina DÖNTŐS 297 Kis vakond Budapest Nyék AnikóErkel Ferenc Általános Iskola Benkő Nóra, Bognár Csenge, Köbli Emma, Lőrincz Katalin, Erdei Kamilla, Szilas Kincső 7. 296 Matek Manók Budapest Nyék AnikóErkel Ferenc Általános Iskola Vízi Veronika, Gieger Míra, Szilágyi Dorina, Kliment Bálint, Székely Csaba, Bizey Dániel 8. 295 Cirmos cica Budapest Tóvári DorottyaBudenz József Általános Iskola és Gimnázium Gerse Hanna, Glavinics Anna, Juhász Lili, Mazuch Dorina, Polgár Lilla, Szőllőssy Zsófi 9. 295 Csizmás Kandúr Budapest Tóvári DorottyaBudenz József Általános Iskola és Gimnázium Borsos Ádám, Dér Barnabás, Gábor Máté, Harkai Benedek, Tóth Endre, Váry Zalán
A 2. osztályosok levelezős fordulóinak végeredményét láthatjátok.
A HÁROM FORDULÓ ALAPJÁN
ÖSSZESEN 300 PONTOT LEHETT ELÉRNI MAXIMUM.Minden résztvevő CSAPAT iskoláját tájékoztattuk postai úton az EREDMÉNYEKRŐL illetve a közelgő DÖNTŐ részleteiről.
A CITROMSÁRGA SZÍNNEL jelölt csapatok jutottak be a döntőbe, amely
2010. május 25-26 -án kerül megrendezésre
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdőn, a Kis Vakond Gyermek – és Ifjúsági Szaktáborban.Szeretettel várjuk kérdéseiteket: info@kisvakond.hu
Barátsággal: Kis Vakond © és a stáb
Helyezés Összes pont Csapat neve Település Felkészítő tanár Iskola Csapattagok neve DÖNTŐS 300 Fehérfejű Rétisasok Budapest Novák Ágnes, Schaff ViktóriaMagyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Benes Ádám, Che Arvid, Ekler-Szabó Botond, Honti Réka, Jobbágy Dávid, Schermann Fruzsina DÖNTŐS 300 Vágtat6 Csór Horváthné Zsédely AnnamáriaMátyás Király Általános Iskola és Községi Könyvtár Balogh Attila, Bodó László, Fórián Kitti, Horváth Barnabás, Tóth Norbert, Varga Máté Ferenc DÖNTŐS 300 Rel"á"ciók Nyékládháza Borbély AnitaKossuth Lajos Általános Iskola Ducsai Ádám, Jakab Anna, Krajnyák Dávid, Orliczki Adrienn, Tóth Anna Klára, Vasvenszki Csenge DÖNTŐS 299 Okoskák Budaörs Bacsó Beáta1. Számú Általános Iskola Bagi Bernadett, Bóta Ádám, Frey Bence, Hoffmann Lili, Kovács Balázs, Újvári Szilárd DÖNTŐS 299 Villámzsenik Domony Csabák EnikőNNÁI Koren István Tagiskola Dobos Bence, Csuhány Róbert Rómeó, Holicza Bence, Kovács Kinga, Remunár Csilla, Pető Máté DÖNTŐS 298 SZÁMTANÁSOK Tiszadob Lőrinczy JuditSzéchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Fábri Zoltán, Takács Dóra, Oláh Dóra, Szopkó Dániel, Demkó Levente, Porkoláb Panna DÖNTŐS 298 Ugri Füles Nyírábrány Szilágyiné Fényi Anita IlonaÁbrányi Emil Általános Iskola Erdei Enikő, Fúró Benjamin, Sikula Bálint, Pril Koppány, Tislerics Melissza DÖNTŐS 298 Sebaj Tóbiás Nyírábrány Szilágyiné Fényi Anita IlonaÁbrányi Emil Általános Iskola Bodnár Izabella, Kanalas Anikó, Czakó Henrietta, Varga Renáta, Papp Natália DÖNTŐS 298 Hupikék Törpikék Nyírábrány Szilágyiné Fényi Anita IlonaÁbrányi Emil Általános Iskola Bágyi Mercédesz, Kulcsár Krisztián, Nyíri Csongor, Szóráth Dániel, Dankó Tamás 10. 295 Kis számolók Fót Cs. Magyar LillaFáy András Általános Iskola Tóth Viktória, Tóth Máté Csaba, Kiss Bence, Zászkaliczky Piroska, Galbács Gábor, Bódi Szabolcs 10. 295 Tudorkák Fót Cs. Magyar LillaFáy András Általános Iskola Bíró Adél, Törő Emese, Türner Tímea, Pampuk Kristóf, Kéri Bálint, Petes Laura 11. 289 Szilágyis Tigrisek Veszprém Lábodi ZsuzsannaSzilágyi Keresztény Általános Iskola Horváth Jázmin, Szöllőskei Réka, Schnellbach László, Krepsz Kevin, Takó Gréta, Tokár Bálint 12. 244 Nagyvárad I. csapat Nagyvárad Bitte RozáliaGeorge Cosbuc Általános Iskola Lélek Kadosa Hunor, Szabó Boldizsár, Kis Richárd, Bene Lóránd, Király Tamás, Herman Patrik 13. 197 MATEKKOMMANDÓ Debrecen Bácsi SzabolcsnéHuszár Gál Gimnázium Általános Iskola és AMI Balogh Eszter, Vincze Petra, Hadházi Tamás, Móricz Donát, Lakatos Jonatán, Szabó Gedeon A 3. osztályosok levelezős fordulóinak végeredményét láthatjátok.
A HÁROM FORDULÓ ALAPJÁN
ÖSSZESEN 300 PONTOT LEHETT ELÉRNI MAXIMUM.Minden résztvevő CSAPAT iskoláját tájékoztattuk postai úton az EREDMÉNYEKRŐL illetve a közelgő DÖNTŐ részleteiről.
A CITROMSÁRGA SZÍNNEL jelölt csapatok jutottak be a döntőbe, amely
2010. május 27-28 -án kerül megrendezésre
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdőn, a Kis Vakond Gyermek – és Ifjúsági Szaktáborban.Szeretettel várjuk kérdéseiteket: info@kisvakond.hu
Barátsággal: Kis Vakond © és a stáb
Helyezés Összes pont Csapat neve Település Felkészítő tanár Iskola Csapattagok neve DÖNTŐS 298 Mókusok Paks Blóz GizellaDeák Ferenc Általános Iskola Csekk Petra, Knapp Ivett, Krasznai Iván, Makovinyi Sára, Szebényi Sára, Varga Tímea DÖNTŐS 297 SZÁMtan Nyékládháza Horváthné Gurszki ÁgnesKossuth Lajos Általános Iskola Orosz Petra, Károly Emese, Csőre Csaba István, Oláh Bálint Ferenc, Balla Máté, Molnár Mihály Gábor DÖNTŐS 291 Bendegúzok Püspökladány Lőrincz JózsefnéPüspökladányi Többcélú Intézmény Petritelepi Általános Isk. Tagintézmény Béres Viktor, Bárczi Barnabás, Bagi Ádám, Filep Gábor, Farkas János, Oláh Pál 4. 283 Miklegyenek Budapest Fenyvesiné Gyarmati ÁgnesKrúdy Gyula Általános Iskola Rozgonyi Csongor, Kárpát Flóra, Zentai Flóra, Valter Vivien, Brendt Krisztina, Rakolcza Péter 5. 194 ÉSZ-RACE Debrecen Bácsi SzabolcsnéHuszár Gál Gimnázium Általános Iskola és AMI Kovács Ágota, Boruzs Kevin, Bujdosó Áron, Gál Kristóf, Orosz Áron, Dubóczki Dorina 6. 175 VAKONDOK Törökbálint Horváth GyörgyiBálint Márton Általános - és Középiskola Budai Dániel, Elek Boldizsár, Menráth Marcell, Ősapay László, Prim Laura, Varga Bence A 4. osztályosok levelezős fordulóinak végeredményét láthatjátok.
A HÁROM FORDULÓ ALAPJÁN
ÖSSZESEN 300 PONTOT LEHETT ELÉRNI MAXIMUM.Minden résztvevő CSAPAT iskoláját tájékoztattuk postai úton az EREDMÉNYEKRŐL illetve a közelgő DÖNTŐ részleteiről.
A CITROMSÁRGA SZÍNNEL jelölt csapatok jutottak be a döntőbe, amely
2010. május 27-28 -án kerül megrendezésre
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdőn, a Kis Vakond Gyermek – és Ifjúsági Szaktáborban.Szeretettel várjuk kérdéseiteket: info@kisvakond.hu
Barátsággal: Kis Vakond © és a stáb
Helyezés Összes pont Csapat neve Település Felkészítő tanár Iskola Csapattagok neve DÖNTŐS 300 Számmanók Hódmezővásárhely Ollé TamásnéSzőnyi Benjámin Református Általános Iskola Szentkereszty Cecília, Tárkány Katalin, Czifra Csilla, Sípos Csanád, Kovács Krisztina, Páger Ádám DÖNTŐS 300 SZÁMVADÁSZOK Nyékládháza Solymosi ImrénéKossuth Lajos Általános Iskola Heiszman Henrik, Ferencsik Márk, Pápai Máté Imre, Mádai Dániel, Szarvas Csenge, Sedenszki Szilvia DÖNTŐS 299 Gézengúzok Gomba Kis Józsefné IrmaFáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kádár Kata, Konda Nikolett, Lehota Vilmos, Pilhál Bettina, Maczkó Botond, Benedek Kristóf DÖNTŐS 299 Bigacsiga Gomba Kis Józsefné IrmaFáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Lakatos Ádám, Macza Alexa, Török Dóra, Mohai Anna, Molnár Máté, Hampel Kiara Vanda DÖNTŐS 298 Hajdúdorog I. Hajdúdorog Urgyánné Fekete ÁgnesMóra Ferenc Általános és Művészeti Iskola Beke Norbert, Beke Zoltán, Nagy Krisztina, Pózman Petra, Krucsó József, Tóth Aliz DÖNTŐS 296 Hatos-fogat Budakalász Harmati ImrénéSzentistvántelepi Általános Iskola Bálint Csenge, Boncz Boglárka, Elekes Zsófia, Rozenberszki Zsófia, Rudolf Daniella, Szente Adél DÖNTŐS 296 "SZUPERHATOS" Nyékládháza Molnárné Földvári JuliannaKossuth Lajos Általános Iskola Vadon Enikő, Kujbus Fanni, Balogh Dzsenifer, Kakuk Milán, Pongrácz Dávid, Hatrágyi Tamás 8. 291 Funny children group Budapest Dr. Hornyánszkyné Szabó KatalinLaborcz Ferenc Általános Iskola Szelley Áron, Bartha Gergő, Farkas Bence, Orosz Angéla, Szendrei Viktória, Rákász Dániel, Hornyánszky Ágnes 9. 287 DOB6 Tiszadob Tálas ImrénéSzéchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Bán Győző Dániel, Mata tamás, Kovács Kornél, Szép Szilveszter, Szép Richárd, Lakatos Máté 10. 286 MATEK ZSENIK Martfű Sulák TibornéDamjanich János Ált. Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Nagy Zsanett, Szabó Réka, Csató Gergely, Tóth Bence Máté, Tóth Róbert Dániel, Gál-Bordás Dávid 11. 278 KISOKOSOK Martfű Sulák TibornéDamjanich János Ált. Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Oláh Nóra, Szabó Zsuzsa, Iglódi Gergő, Nagy Bence Sándor, Nagy Dávid, Vöröslakos Balázs 12. 275 Szupercsapat Veszprém Pálfalvi ErzsébetSzilágyi Keresztény Általános Iskola Danka Benedek, Szmulai Ráka, Hainzl Tobias, Léner Barna, Róka Fanni, Csepely Zsófia 13. 196 Számbarátok Budakalász Harmati ImrénéSzentistvántelepi Általános Iskola Dömötör Benedek, Görcz Dániel, Korom Gergely, Koska Norbert, Mocsári Gábor, Polonkai Zsolt Az 5. osztályosok levelezős fordulóinak végeredményét láthatjátok.
A HÁROM FORDULÓ ALAPJÁN
ÖSSZESEN 300 PONTOT LEHETT ELÉRNI MAXIMUM.Minden résztvevő CSAPAT iskoláját tájékoztattuk postai úton az EREDMÉNYEKRŐL illetve a közelgő DÖNTŐ részleteiről.
A CITROMSÁRGA SZÍNNEL jelölt csapatok jutottak be a döntőbe, amely
2010. május 14-15 -én kerül megrendezésre
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdőn, a Kis Vakond Gyermek – és Ifjúsági Szaktáborban.Szeretettel várjuk kérdéseiteket: info@kisvakond.hu
Barátsággal: Kis Vakond © és a stáb
Helyezés Összes pont Csapat neve Település Felkészítő tanár Iskola Csapattagok neve DÖNTŐS 300 Számmanók Makó Dr. Geráné Góg IldikóMakói Általános Iskola, AMI és Logopédiai Intézet Farkas Péter, Gera Dóra, Horváth Henrietta, Domonkos Dávid, Papp Márton, Kajári Dániel DÖNTŐS 298 Matekzsenik Makó Dr. Geráné Góg IldikóMakói Általános Iskola, AMI és Logopédiai Intézet Fejes Máté, Baranyi Vilmos, Balázs Gábor, Enyedi Bertalan, Vass Dóra, Erdei János DÖNTŐS 297 Matek Kobrák Budapest Philipp GyörgynéVörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium Bíró Floransz, Forray Balázs, Mayer Júlia, Reiter Renátó, Roik Zsolt, Vigh Balázs DÖNTŐS 296 Lángész hatos Budapest Philipp GyörgynéVörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium Berszán Bernadett, Gadácsi Lilla, Katona Dóra, Nagy-Kovács Noémi, Rákosi Regina, Sztaskó Dóra DÖNTŐS 296 Csipet Csapat Celldömölk dr. Pörneczi KárolynéCelldömölki Városi Általános Iskola és EPSZ Balhási Zalán, Baráth Kata, Kovács Ádám, Benkő Bence, Rózsás Dániel, Sipos Mirtil 6. 293 Girls and Boys Balmazújváros Fábrikné Boros KatalinBocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola Kincses Boglárka, Tiba Laura Rita, Kati Flóra Márta, Katona Zsombor András, Molnár András, Szabados Gergő 6. 293 Észbontók Balmazújváros Fábrikné Boros KatalinBocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola Fodor Nelli, Nevelős Lili, Bodnár Tímea, Kunkli Gréta, Gál Kitti, Tar Noémi 7. 292 Kertvárosi Számmanók Makó Szűcsné Molnár ErikaMakói Általános Iskola Kertvárosi Tagintézmény Nagy-György Szimonetta, Kolompár Bettina, Balázs Dzsenifer, Szabó József, Kiss Roland, Mihály Bettina 8. 291 Matek vadász Budapest Tillinger PéternéVörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium Kardos Krisztián, Kránitz Krisztián, Tóth Boldizsár, Nagy Gergő, Környei Kitti, Takács Krisztina 9. 278 Számpiramisok Cegléd Mód VilmosnéSzent Kereszt Katolikus Általános Iskola Bezzeg Bence, Kuthy Emeser, Gubik Bence, Oláh Eszter, Varga Mária, Vonnák Ildikó 10. 272 Agyas Ördögök Csány Szabó MargitÁltalános Iskola Halász Melani, Pintye Dániel, Józsa Barbara, Bálint Bence, Gáspár Nikolett, Bangó József 11. 259 Csányi Csibészek Csány Szabó MargitÁltalános Iskola Zöldi Tóth István, Komjáti Boglárka, Kerek Attila, Muzserák Bianka, Bitaróczki Viktor, Juhász Gergő 12. 192 Anonymus Budapest Tillinger PéternéVörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium Ozsvári János, Csatári Gergő, Bagó Máté, Kovács Vince, Klettner Dóra, Budai Kíra
Vissza a lap tetejére...
A 6. osztályosok levelezős fordulóinak végeredményét láthatjátok.
A HÁROM FORDULÓ ALAPJÁN
ÖSSZESEN 300 PONTOT LEHETT ELÉRNI MAXIMUM.Minden résztvevő CSAPAT iskoláját tájékoztattuk postai úton az EREDMÉNYEKRŐL illetve a közelgő DÖNTŐ részleteiről.
A CITROMSÁRGA SZÍNNEL jelölt csapatok jutottak be a döntőbe, amely
2010. május 14-15 -én kerül megrendezésre
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdőn, a Kis Vakond Gyermek – és Ifjúsági Szaktáborban.Szeretettel várjuk kérdéseiteket: info@kisvakond.hu
Barátsággal: Kis Vakond © és a stáb
Helyezés Összes pont Csapat neve Település Felkészítő tanár Iskola Csapattagok neve DÖNTŐS 299 2x2 néha 5 BudapestSztanó Zsuzsa Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Ált. Iskola Jordán Belián, Kovács Dávid, Ocskay Barnabás, Tajthy Dávid, Vajda Tamás, Vincze László Balázs DÖNTŐS 295 Szöcskék MezőszilasMolnár Mónika Németh László ÁMK Németh László Általános Iskola Gyarmati Veronika, Lénárt Tamara, Juhász Petra, Borza Boglárka, Sári Stefánia, Varga Dorina DÖNTŐS 295 bÁmSZkOdóK NagyváradZsíros Anikó Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Nagyvárad Kimpán Norbert, Kovács Ivett, Kelemen Henrietta, Harsány Boglárka, Bittenbinder Éva, Sziki Bettina DÖNTŐS 294 Csányi Szuper 6-os CsányKovácsné Tóth Dóra Általános Iskola Langó Rebeka, Nagy Kinga, Tövis Petra, Csuka Szabolcs, Juhász Dániel, Szabó Péter DÖNTŐS 294 Einstein Büszkeségei RöszkeSzécsényi Marianna Domaszék-Röszke ÁMK Röszkei Általános Iskola Ábrahám Dominik, Jonácsik Ákos, Kálmán Kitti, Kovács Ferenc, Nagy Rita, Tóth László 6. 293 Siserehad VeszprémNémeth Mária Szilágyi Keresztény Általános Iskola Gáspár Orsolya, Albert Botond, Sárdi Ferenc, Seliga Patrik, Petróczi Márton, Horváth Dávid 7. 292 Technocsirkék BudapestSztanó Zsuzsa Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Ált. Iskola Csók Emőke, Fonyódi Erika, Juhász Enikő, Klement-Kottász Petra, Kontra Bella, Szőke Réka 7. 292 HATODIK(OK)OSOK DebrecenBácsi Szabolcsné Huszár Gál Gimnázium Általános Iskola és AMI Békéssi Tekla, Csorvási Anna, Szabó Naomi, Dózsa Gréta, Szabó Vivien, Boruzs Laura 8. 284 6almasok BudapestSzabára Márton Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium Molnár Mercédesz, Tóth Boglárka, Fényes Paula, Mayer Zsuzsanna, Pigniczky Marcell, Besenyei Balázs 9. 282 Dobókocka CeglédMód Vilmosné Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola Kovács Petra, Brand Bálint, Lukácsi Csanád, Lukácsi Csongor, Rajta Zsófia, Kollár Emese 10. 185 Kisvakond CeglédMód Vilmosné Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola Mikus Virág, Radics Vera, Szabó Benjamin, Nagy Botond, Kórodi Bence, Szólát Fanni A 7. osztályosok levelezős fordulóinak végeredményét láthatjátok.
A HÁROM FORDULÓ ALAPJÁN
ÖSSZESEN 300 PONTOT LEHETT ELÉRNI MAXIMUM.Minden résztvevő CSAPAT iskoláját tájékoztattuk postai úton az EREDMÉNYEKRŐL illetve a közelgő DÖNTŐ részleteiről.
A CITROMSÁRGA SZÍNNEL jelölt csapatok jutottak be a döntőbe, amely
2010. május 12-13 -án kerül megrendezésre
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdőn, a Kis Vakond Gyermek – és Ifjúsági Szaktáborban.Szeretettel várjuk kérdéseiteket: info@kisvakond.hu
Barátsággal: Kis Vakond © és a stáb
Helyezés Összes pont Csapat neve Település Felkészítő tanár Iskola Csapattagok neve DÖNTŐS 298 Einstein utódai Balmazújváros Fábrikné Boros KatalinBocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola Tóth Szilvia, Orbán Bettina Mira, Bödőcs Katalin, Berényi Lilla, Szabados Vivien, Szilágyi Bernadett DÖNTŐS 298 Csajos Hatos Balmazújváros Fábrikné Boros KatalinBocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola Szilágyi Nelli, Szabó Dóra, Buglyó Gréta, Hegedüs Gréta, Kecskés Judit, Tóth Fruzsina DÖNTŐS 297 Hatszögek Balmazújváros Fábrikné Boros KatalinBocskai István és Kalmár Zoltán Egyesített Általános Iskola Szabó Zsolt, Kis Árpád, Radócz Balázs, Steszkó János, Barna Imre, Buglyó Máté DÖNTŐS 295 Törtetők Budapest Philipp GyörgynéVörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium Babinszki Dóra, Fodor Bernadett, Dávid Borbála, Kasza Nikolett, Popovics Lili, Takács Hanna DÖNTŐS 292 Ászok Budapest Tillinger PéternéVörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium Nagy-György Kristóf, Mile Alexander, Muth Lajos, Horváth Gergely, Phommavong Dávid, Vajda Márk DÖNTŐS 274 Számdarálók Csány Kovácsné Tóth DóraÁltalános Iskola Szeibert Barbara, Horváth Gergő, Korozs Gergő, Kristóf Ottó, Nagy Szabolcs, Szabó Bence DÖNTŐS 270 Töprengő Cegléd Mód VilmosnéSzent Kereszt Katolikus Általános Iskola Borics Berta, Czigony Claudia, Pákozdi Jenifer, Hajas Viktória, Füle Zsófia, Albert Krisztina 8. 150 Tudorok Kiskőrös Baranyi LászlónéKTKT Petőfi Sándor Gimnáziuma és Kertészeti Szakközépiskolája Barkóczi Norbert, Borbényi Tamás, Breznyán Bence, Dobár Edvin, Turán Gábor, Tóth Zsolt A 8. osztályosok levelezős fordulóinak végeredményét láthatjátok.
A HÁROM FORDULÓ ALAPJÁN
ÖSSZESEN 300 PONTOT LEHETT ELÉRNI MAXIMUM.Minden résztvevő CSAPAT iskoláját tájékoztattuk postai úton az EREDMÉNYEKRŐL illetve a közelgő DÖNTŐ részleteiről.
A CITROMSÁRGA SZÍNNEL jelölt csapatok jutottak be a döntőbe, amely
2010. május 12-13 -án kerül megrendezésre
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdőn, a Kis Vakond Gyermek – és Ifjúsági Szaktáborban.Szeretettel várjuk kérdéseiteket: info@kisvakond.hu
Barátsággal: Kis Vakond © és a stáb
Helyezés Összes pont Csapat neve Település Felkészítő tanár Iskola Csapattagok neve DÖNTŐS 300 Sudoku Cegléd Mód VilmosnéSzent Kereszt Katolikus Általános Iskola Bán Róbert, Rajta László, Köcsky Nóra, Kovács Enikő, Ország Gábor, Varga Tímea DÖNTŐS 297 EINSTEIN UTÓDAI Makó Magony IstvánnéMakói Általános Iskola, AMI és Logopédiai Intézet Kieta Bettina, Katona Adrienn, Tóth Barbara, Tóth Gábor, Ürmös Lilla, Veréb Eszter DÖNTŐS 293 Hexaéderek Budapest Philipp GyörgynéVörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium Csiki Hilda, Makádi Anna, Lukács Dániel, Révai Martin, Plajner Beáta, Zseránszky Ágota 4. 284 MATEK-MAKIK Kiskőrös Kelemen IldikóKTKT Petőfi Sándor Gimnáziuma és Kertészeti Szakközépiskolája Ba Luca, Belák Bernadett, Gohér Anna, Hegedűs Tamás, Kárpáti Lilla, Kelemen Attila